Nem kapott vízumot a dalai láma
Az orosz külügyminisztérium
nem járul hozzá Tibet vallási vezetője, a dalai láma szeptemberre tervezett
oroszországi látogatásához.
Ezt Borisz Malahov, helyettes külügyi szóvivő közölte pénteken. Szavai
szerint jelenleg "nem lenne célszerű" a dalai láma oroszországi utazása. A
vallási vezető a tervek szerint Oroszország buddhista régióit, Burját-, és
Kalmükföldet, valamint Tuvát kereste volna fel. Meghívói az oroszországi
buddhista közösségek, és Kirszan Iljumzsinov kalmük elnök volt. A
külügyminisztérium korábban még áldását adta a vizitre, hangsúlyozva, hogy
az szigorúan vallási jellegű. Az orosz Interfax hírügynökség azt közölte
pénteken diplomáciai forrásokra hivatkozva, hogy tulajdonképpen a dalai láma
kíséretével merültek fel problémák, mivel helyet kaptak benne a tibeti
emigráns kormány tagjai is, és az orosz-kínai kapcsolatokat prioritásként
kezelo orosz külpolitika nem kívánt emiatt konfliktusba bocsátkozni
Pekinggel.
Tavaly az orosz külügyminisztérium már megtagadott egy vízumkérelmet az
1959 óta indiai emigrációban élő vallási vezetotol, amikor Oroszországon
keresztül kívánt Mongóliába látogatni.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32