Oroszország Irakkal biznisszel

MTI
Amerikai sajtóértesülések szerint Oroszország és Irak negyvenmilliárd dollár értékű gazdasági megállapodást készül aláírni, dacára azoknak a mind fenyegetőbb jelzéseknek, amelyek arról tanúskodnak, hogy az Egyesült Államok nagyszabású katonai műveletet tervez indítani Szaddám Huszein iraki elnök rendszerének a megdöntésére.

A The Washington Post című lap szombati számában iraki és orosz hivatalos forrásokat idézve közölte, hogy az öt évre szóló együttműködési megállapodás tervezete számos ágazatra kiterjed, a vegyipartól kezdve a villamosenergia-termelésen át a közlekedésig.

- Oroszország mindig is a legfontosabb partnerünk volt, az is marad - szögezte le Abbasz Halaf, Irak moszkvai nagykövete az újságnak adott nyilatkozatában. - Elsősorban erkölcsi, politikai és diplomáciai segítséget várunk tőle, hiszen Irak már bebizonyította az egész világnak, hogy képes megvédeni magát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25