Az Egyesült Államok azt szeretné, ha ez év decemberére háromezer afgán kormánykatonát képezne ki, 2003 végére pedig már 13 ezret. Az első háromszáz afgán katona júliusban esett át az alapkiképzésen, s az ezt lezáró ünnepségen Hamid Karzai elnök is megjelent. Az amerikai különleges alakulat katonái, a kiképzést végző zöldsapkások számos nehézséggel néznek szembe. A régi etnikai ellenfelek összekovácsolása bajtársakká önmagában sem könnyű dolog. A zöldsapkások ötven fekvőtámasszal büntetik bárki etnikai hovatartozásának sértő szándékú emlegetését, de nem áll mindig mellettük tolmács, hogy lefordítsa, ha egy újonc valamelyik törzsi nyelven keresetlen megjegyzést tesz a másikra. Komolyan hátráltja a munkát az is, hogy nincs elég fegyver a kiképzéshez, ami furcsán hangozhat egy olyan országban, ahol a 27 millió lakosból a becslések szerint hétszázezer lehet felfegyverkezve. A kiképzésen előfordul, hogy fadarabbal gyakorlatoznak, s a vaktöltényt bum-bum kiáltás helyettesíti.
Mohammed Kaszim Fahim afgán védelmi miniszter felajánlott némi segítséget, de nem szívügye a nemzeti hadsereg terve. Az ország egyik haduraként 18 ezer fős milíciának parancsol, s nem akar vetélytársat saját fegyveres erejének. Hamid Karzai elnökre a magánhadsereggel körülvett tartományi hadurak jelentik a legfőbb kihívást.
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
Rovataink a Facebookon