Lehallgatási botrány Oroszországban

MTI
Borisz Nyemcov orosz politikus, a liberális Jobboldali Erők Szövetségének vezetője az ügyészi szervekhez kíván fordulni, mivel gyanúja szerint lehallgatták telefonját a törvényhozás alsóháza, az állami duma épületében.

A volt miniszterelnök-helyettes elképzelhetetlennek tartja, hogy más úton megszerezhették volna annak a beszélgetésnek a szövegét, amelyet a napokban folytatott a fehérorosz ellenzék egyik képviselőjével. A beszélgetést kedden közölte a Szovjetszkaja Rosszija című szélsobaloldali hetilap, politikai fegyverként a Vlagyimir Putyin orosz elnök által javasolt orosz-fehérorosz egyesülés ellen.

Nyemcov közlése szerint az egyebek mellett Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnököt élesen bíráló beszélgetés szinte szó szerint úgy hangzott el, ahogy a lap lehozta. A Szovjetszkaja Rosszija azzal védekezett, hogy a hasonló elvű Zavtra című újságtól kapták a hangkazettát, amelyet egy ügynök-külsejű férfi kínált eladásra. Állításuk szerint az ismeretlen több, vezető orosz politikusról rendelkezett felvétellel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31