A könyv a harci bevetések és kiképző műveletek alapvető szabályai mellett arra vonatkozó utasításokat is tartalmazott, hogy a japán tengeri védelmi erők miként hallgassák le ellenséges hajók rádióadásait, sugározzanak zavaró adást, illetve tartsák a kapcsolatot az amerikai haditengerészettel. A szabályzat a japán tengeri védelmi erők mintegy 60 rombolóján és iskolahajóján megtalálható, és titkos jellege miatt részben módosították a benne foglalt utasításokat. Az Asahi Shimbun című japán napilap szerint azonban ha az eltűnt példány illetéktelen kezekbe került, felhasználható a japán erők és az amerikai haditengerészet hajói közötti rádióadások megzavarására.
Titkos kódok tűntek el a japán haditengerészetnél
Lázas kutatás folyik a japán tengeri védelmi erőknél: két hónapja hiába keresnek egy eltűnt szabályzatot, amely az elektronikus hadviselésre és az amerikai haditengerészettel való kapcsolattartásra vonatkozó titkos kódokat is tartalmazott.
A japán Nemzetvédelmi Hivatal tisztségviselői csütörtökön a Kyodo hírügynökségnek elmondták, hogy a kézikönyv eltűnését június 7-én fedezte fel egy tiszt, amikor az ország déli részén fekvő Kure tengeri védelmi támaszpont egyik iskolahajóján a titkos dokumentumok tárolóját ellenőrizte.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32