A törvényhozás rendkívüli ülése egybeesik a kisebbik ellenzéki párt, a liberális demokraták éves konferenciájával. Charles Kennedy, a Liberális Demokrata Párt vezére csütörtökön közölte, pártja örömmel szakítja meg tanácskozását, hiszen az elsők között volt, amely az iraki kérdés megvitatását sürgette a kormánytól. Iain Duncan Smith, az ellenzéki Konzervatív Párt vezére Tony Blairrel megtartott találkozója után elmondta, azt kérte a kormányfőtől, hogy ne csak parlamenti vitára bocsássa az iraki kérdést, hanem tegye lehetővé, hogy a törvényhozás tagjai szavazzanak. - Ily módon nyomatékosítanák a brit parlament leszerelési követelését, határozott üzenetet küldenének Iraknak - vélte Duncan Smith.
Rendkívüli vitát tart a brit parlament az iraki válságról
Szeptember 24-én rendkívüli vitát tart a brit parlament mindkét háza az iraki válságról - jelentette be csütörtökön a brit miniszterelnöki hivatal.
Ugyanezen a napon a brit kormány közzéteszi az iraki rezsim tömegpusztító fegyverkezési programjáról rendelkezésére álló, naprakész hírszerzési bizonyítékokat.
A nyári szüneten lévő törvényhozás idő előtti visszahívásának időpontjáról csütörtökön döntöttek, miután Tony Blair kormányfő a kérdésben egyeztetett az ellenzéki pártok vezéreivel és parlament alsóháza külügyi bizottságának elnökével.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
3 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
47 perce
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58