Pakisztán kiadja a terroristákat

MTI
Pervez Musarraf pakisztáni elnök kedden közölte, hogy Pakisztánban nem állítják bíróság elé az al-Kaida egyetlen ott elfogott tagját sem, ehelyett kiadják őket hazájuknak, illetve az őket köröző országoknak. Akármit követtek is el, azt nem Pakisztán ellen tették - indokolta a döntést Musarraf.

A pakisztáni elnök bejelentése egy nappal azután történt, hogy Iszlámábád kiadott az Egyesült Államoknak öt feltételezett al-Kaida tagot, köztük a tavaly szeptember 11-ei terrortámadások egyik szervezőjének gyanított Ramzi bin al-Sídát. Pervez Musarraf elmondta: az al-Kaida több tagja tartózkodhat még Pakisztán területén, de számuk nem lehet nagy. Az elnök megerősítette korábbi kijelentését, miszerint hazája nem lesz kíméletes a szélsőségesekkel; mint mondta: nem tarthat sakkban egy maroknyi fanatikus 140 millió állampolgárt - idézte szavait az AP.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04