"Egy jemeni állampolgár, aki a múlt héten ott volt Karacsiban a bin al-Síbaként azonosított férfi őrizetbe vételekor, levélben tájékoztatott bennünket arról, hogy bin al-Síba nem volt az előállítottak között - mondta a francia hírügynökség munkatársának Jasszer al-Szerri, aki egy iszlám híreket közlő internetes oldalt szerkeszt a brit fővárosban. - Nem tudjuk, hogy Ramzi bin al-Síbát valahol másutt őrizetbe vették-e, de a Karacsiban letartóztatottak között nem volt" - hangzik az üzenet. Az állítólagos Ramzi bin al-Síbát egyébként - négy másik, Pakisztánban letartóztatott terroristagyanús személlyel együtt - a pakisztáni igazságügyi szervek már ki is adták az Egyesült Államoknak.
Mégsem fogták el Ramzi bin al-Síbát?
Állítólag nem Ramzi bin al-Síba, az al-Kaida terrorszervezet egyik vezetője az a férfi, akit a pakisztáni hatóságok egy hete elfogtak Karacsiban és azóta ki is adtak az Egyesült Államoknak.
Ezt az AFP francia hírügynökség közölte szerdán egy londoni központú iszlám szervezet illetékesét idézve. Ramzi bin-al Síbát azzal gyanúsítják, hogy ő lett volna a tavaly szeptember 11-i terrortámadások huszadik tagja, de nem kapott vízumot az Egyesült Államokba, s így nem tudott megfelelő időpontban csatlakozni az öngyilkos osztagokhoz.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32