Svájcban a jelek szerint eredménytelenül zárult vasárnap a Nemzeti Bank feleslegessé vált aranytartalékainak felhasználásáról tartott népszavazás: a késő délutáni órákban ugyan még nem jutottak a szavazatok megszámlálásának végére, ám az már világossá vált, hogy a kantonok - az elfogadáshoz ugyancsak szükséges - többségében mindkét előterjesztett javaslatot elutasították.
Ez annyit tesz, hogy az aranytartalék jelentős részének eladásából befolyó összeg a szövetségi államhoz és a kantonokhoz kerül, bár azt még később döntik el, hogy az egész összeget, vagy csak annak kamatait osztják-e ki.
A Svájci Néppárt (SVP) fő populistájának, Christopher Blochnak a javaslata azt tartalmazta, hogy a mintegy 1300 tonnányi, 20 milliárd frank értékű arany eladásából származó bevételt a nyugdíjbiztosításnak juttassák, míg a kormány és a parlament közösen az összeg megőrzését indítványozta azzal, hogy az ebből származó kamatokat - évi mintegy 500-750 millió frankot - egyenlő arányban a nyugdíjbiztosításra, és egy szolidaritási alapra fordítsák, illetve juttassák a kantonoknak.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, IX. kerület Márton utca 10.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon