Meciar próbálkozik

MTI
Rudolf Schuster államfő hétfőn tárgyalni kezdett a hét végi választás során parlementbe bejutó pártok vezetőivel, elsőként Vladimír Meciarral, aki az elnöktől kilépve azt nyilatkozta: Schuster péntekig senkit sem bíz meg kormányalakítással, így addig neki tere nyílik, hogy koalíciós tárgyalásokba kezdjen a számításba vehető pártokkal.

Eddig sem az elnök, sem annak szóvivője nem nyilatkozott Meciar állításával kapcsolatosan, miután szünet nélkül tárgyal a kilincset egymásnak adó pártok vezetőivel. A választásokon legjobb eredményt 19,50 százalékot elért Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS-LS) vezetője saját szavai szerint azt ígérte az államfőnek, hogy péntekig összeszedi a kormányalakításhoz minimálisan szükséges, minősített többséget jelentő 76 képviselői támogatást. Ennek megfigyelők szerint csupán elméleti lehetősége képzelhető el.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31