Képviselők szállták meg az ukrán tévét

MTI
Ukrán ellenzéki vezetők hétfő este elfoglalták az állami televízió 1. csatornájának stúdióját és megakadályozták az esti hírműsor sugárzását.

A képviselők negyedórával a hírműsor kezdete előtt érkeztek meg a stúdióba, beálltak a műsorvezető háta mögé, és közölték, hogy az ukrán néphez kívánnak szólni. A híradó ezt követően nem került adásba, mivel a képviselők nem tudtak bejutni abba a helyiségbe, ahol a sugárzáshoz szükséges berendezések találhatók.

A stúdióban mintegy negyvenen tartózkodtak, közöttük tíz parlamenti képviselő: Alekszander Moroz a szocialista párt, Petro Szimonyenko a kommunista párt, illetve Julija Tyimosenko a róla elnevezett jobboldali pártszövetség elnöke, és mások. Igor Sztorozsuk, a tévétársaság igazgatója igyekezett rábeszélni a képviselőket, hogy hagyják el a stúdiót. A helyszínen rendőrök is tartózkodtak, de az Interfax jelentése szerint nem került sor erőszakra.

A képviselők mintegy két óra elteltével hagyták el a stúdiót. Távozáskor Julija Tyimosenko közölte: a tévé igazgatója megígérte, hogy szerdán műsoridőt kapnak a csatornán. Szimonyenko szerint viszont csak arra kaptak ígéretet, hogy megvitatják velük a műsoridő rendelkezésre bocsátásának lehetőségét.

Az ellenzék kedd délelőttre nagyszabású tiltakozó megmozdulást szervez a fővárosban, egy korábbi rendőrségi akció elleni tiltakozásul, amikor lebontották a Leonyid Kucsma elnök lemondását és előrehozott elnökválasztást követelő tüntetők elnöki hivatal közelében felvert sátrait.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32