Ezer muzulmán tüntetett a dzsihád mellett Jáva szigetén

MTI
Több mint ezer muzulmán lakos gyűlt össze az indonéziai Jáva szigetén fekvő Solo városban, hogy kifejezze elszántságát az Egyesült Államok ellen irányuló szent háborúra, a dzsihádra. A tömeg több szélsőséges muzulmán szervezet felhívására gyűlt össze. A szervezők szerint több mint 5000 ember jelent meg a bejelentett helyszínen, a helyi újságírók azonban körülbelül ezer főre becsülték számukat. A résztvevők az ellen tiltakoztak, hogy bizonyos információk keltek lábra az al-Kaida terrorszervezet aktivizálódásáról Indonéziában. - Az indonéziai muzulmánoknak nem kell bizalommal lenniük az amerikai kormány felé, miután az amerikaiak leigázták Afganisztánt - magyarázta az AFP-nek Ahmad Szobri Lubisz, az Iszlám Védelmezőinek Frontja nevű szélsőséges szervezet főtitkára. A tüntetők teljes támogatásukról biztosították a - vélhetően az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatban álló - Dzsemáa Iszlámija fegyveres iszlám csoport vezetőit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37