A brit konzervatívok elvinnék az Európa Parlamentet Strasbourgból

MTI
Újjáéledt az Európai Parlament (EP) helyszínei körül időről időre feltámadó vita, miután a testületben képviselt brit konzervatívok ismét a strasbourgi plenáris ülések megszüntetését követelték. Csoportjuk az EP létrejöttének szerdán ünnepelt 50. évfordulóját használta fel kampánya megindítására. Kezdeményezésében a parlament főtitkárságának ugyanarra a jelentésére támaszkodott, amelynek alapján vele egyidejűleg egy belga képviselő is szóvá tette a több helyszín fenntartásával járó pazarlást. A jelentés szerint az EU-nak évi 169 millió euróba kerül, hogy a parlament egyszerre három városban (Strasbourgban, Brüsszelben és Luxembourgban) működik, a bővítés után pedig ez az összeg 203 millió euróra emelkedne. Ez az intézmény éves költségvetésének 16 százaléka. "A legszebb születésnapi ajándék, amit az európai politikai vezetők az uniós polgároknak adhatnának, a strasbourgi plenáris ülések megszüntetésével járó 200 millió eurós megtakarítás lenne" - állapította meg a csoport nevében kiadott közleményben Jonathan Evans, az egyik képviselő. Korábban már többször felvetődött, hogy végleg Brüsszelbe kellene áttenni a parlamenti munka helyszínét, Franciaország azonban hallani sem akar erről.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19