A német ZDF televíziós csatorna munkatársai 450, Szaddám Huszeinről készített felvételt nézettek meg egy neves szakértővel, és arra a következtetésre jutottak, hogy az iraki elnöknek legalább három alteregója van.
A ZDF archív fotóiból, illetve tévés felvételeiből kiválasztott 450 Szaddám-arcképet számítógépes felbontással elemezték, hogy megállapítsák, vajon mindegyik felvételen az iraki vezető látható-e.
"1998 óta a filmes felvételeken csak alteregói jelennnek meg, ő maga azóta nem látható" - vélekedett a vizsgálat után a Reuters tudósítása szerint Dieter Buhmann hamburgi halottkém.
A ZDF hírműsorában, illetve internetes honlapján a következőt állítja: a "tudományos kutatás bebizonyította, hogy a 65 éves vezető legalább három alteregót használ arra, hogy a hivatalos megjelenéseken helyettesítsék őt".
A német televízió elismeri, hogy rendkívül nehéz volt az igazi Szaddám és az utánzatok közötti arcvonásbali különbséget fellelni, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy az alteregóknál plasztikai beavatkozások is történhettek. "Az alteregók elsajátították Szaddám gesztusait és mimikáját, de egyes apróságok megkülönböztetik őket az igazi Szaddám Huszeintol".
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon