Iliescu: Magyarország Románia legfontosabb partnere

Inforádió
Fontos politikai eseménynek tekintjük Mádl Ferenc köztársasági elnök hivatalos romániai látogatását. Ez a látogatás a román-magyar kapcsolatok nyitottságának, a kölcsönös bizalomnak és a jószomszédi viszonynak a kifejeződése lesz majd - jelentette ki Ion Iliescu román államfő az MTI-nek adott nyilatkozatában, Mádl Ferenc szerdán kezdődő tárgyalásai kapcsán.

Ion Iliescu román államfő a legpozitívabbnak értékelte a két ország kapcsolatainak alakulását. Az 1996-ban aláírt alapszerződés új légkört teremtett a kapcsolatok bővítéséhez, aminek eredményeként Magyarország mára Románia egyik legfontosabb partnere lett. Iliescu kiemelte, hogy a két ország kereskedelmi forgalma közel egymilliárd dollárt tesz ki. Jól alakult a két ország együttműködése nemzetközi téren és a regionális együttműködés keretében. Iliescu kiemelte, hogy Magyarország támogatásáról biztosította Románia NATO-tagságának ügyét és szoros az együttműködés az európai integrációs kérdésekben is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25