Érvényes a szerbiai elnökválasztás

MTI
Szerbiában érvényes volt a vasárnapi elnökválasztás: egy órával a szavazóhelyiségek bezárása előtt már a szavazópolgárok 52,2 százaléka járult az urnákhoz. A szavazóhelyiségeket 20 órakor bezárták. A Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) elnevezésű szervezet becslése szerint a szavazási részvétel közel 58 százalékos volt. A választásokat megfigyelő CESID szerint a szavazáskor nem történtek visszaélések és olyan szabálytalanságok, amelyek érdemben befolyásolnák a végleges eredményt.

Ezzel szemben a jugoszláv államfő vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) a kampánycsend súlyos megsértésével vádolta vasárnap a szerb kormányt, azt vetve a szemére, hogy az elmúlt két napban is folytatta a Büszkék Szerbiára elnevezésű "propagandahadjáratát" (a köztársasági kabinet által indított kampány ellensúlyozni hivatott az elnökválasztási hadjárat kormányt bíráló hangvételét).

Közvélemény-kutatások szerint valószínűleg Vojislav Kostunica jugoszláv államfő és Miroljub Labus között dől el a verseny a választások második fordulójában, ha az első körben senki sem szerzi meg a szavazatok legalább ötven százalékát. A szavazást az Európai Biztonsági és Együttmuködési Szervezet (EBESZ) és a CESID képviselői kísérték figyelemmel. Az első nem hivatalos végeredmények éjfél előtt várhatók.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31