Pártja lemondatná Meciart

Népszabadság
A Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (HZDS) öt megyei szervezete követeli a nyolc közül rendkívüli kongresszus összehívását és Vladimír Meciar elnök lemondását. A hírt megerősítette Vojtech Tkác, a HZDS egyik alelnöke, aki kifejtette: - Pártunk az előző választási eredményekhez képest csaknem négyszázezer voksot veszített, és támogatottságunk tíz százalékkal csökkent. Tagságunk egyre elégedetlenebb, mert ugyan most is megnyertük aválasztásokat, ám pártunk nemzetközi elszigeteltsége továbbra sem szűnt meg, idehaza pedig hovatovább már járási szinten sem áll szóba velünk senki. Egyetértek azokkal, akik személyi konzekvenciák levonásával és tisztújítással akarnak véget vetni ennek az áldatlan állapotnak - hangsúlyozta Tkác, akit Meciar egyik lehetséges utódjának tartanak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25