Nyitott kérdés maradt, mit fizessenek az új EU-tagok
Az EU-hoz újonnan csatlakozó tagországok költségvetési szempontból nem kerülnek rosszabb helyzetbe, mint 2003-ban, és nem lesznek nettó befizetők sem - jelentette ki a dán külügyminiszter. Per Stig Moeller, az unió külügyminiszteri tanácsának soros elnöke a testület hétfői egész napos ülése után nyilatkozott, amelynek egyik fontos témája az új tagállamok költségvetési helyzetének alakulása volt. Az erről folytatott vitákról a miniszter nagyon szűkszavúan számolt be, diplomáciai források szerint azonban a tizenötök ezúttal csak az általa említett általános elvben értettek egyet, a legfontosabb gyakorlati kérdések nyitva maradtak. Moeller maga is utalt erre, amikor a tanácskozást záró sajtóértekezleten megállapította, hogy "nem jutottunk végső következtetésekre, de az elnökség által javasolt megközelítés széles körű támogatottságot kapott, s ezen az alapon folytatjuk a munkát". A költségvetést illetően a rendezésre váró legfontosabb kérdés az, milyen formában és milyen mértékű visszatérítéseket kapjanak az új tagországok az unió kasszájából nettó költségvetési helyzetük romlásának megakadályozása érdekében.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25