Az amerikai külügyminisztérium szóvivője a múlt héten jelentette be, hogy hitelesnek ismerik el a Mikola Melnicsenko volt kormányőr által titokban készített hangfelvételeket, amelyek egyike szerint Leonyid Kucsma elnök jóváhagyta, hogy lopakodó repülőgépek felismerésére is alkalmas négy Kolcsuha-radart adjanak el Iraknak. Hivatalosan Kijev cáfolta, hogy megsértette volna az ENSZ-embargó és közölte: ennek bebizonyítására kész a szakértői vizsgálatra.
Iraknak szállít fegyvereket Ukrajna?
Amerikai és brit szakértők csoportja érkezik Ukrajnában október 13-án, hogy tisztázza az esetleges iraki fegyverszállítások - így a Kolcsuha radarberendezések - ügyét. Erről Elizabeth Jones, az amerikai külügyminisztérium államtitkárhelyettese és Viktor Medvedcsuk, az ukrán elnöki hivatal vezetője állapodott meg szerdai találkozóján - közölte az elnöki hivatal tájékoztatási főosztálya. Viktor Medvedcsuk részletesen tájékoztatta a magas rangú amerikai diplomatát a Kolcsuha-radarok gyártásáról, szállításairól, valamint az ukrajnai fegyverkereskedelem ellenőrzési folyamatáról. Hangsúlyozta: Ukrajna kész bármilyen információt rendelkezésre bocsátani az üggyel kapcsolatban és nyitott az amerikai féllel közösen folytatandó szakértői vizsgálatra.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37