Az MKP igent mondott a szlovák kormánykoalícióra

Népszabadság
A Magyar Koalíció Pártjának országos tanácsa szombaton ellenszavazat és tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az MKP lépjen be a szlovákiai jobbközép kormánykoalícióba. Döntöttek arról is, hogy a magyar párt kiket jelöl kormánytagoknak - jelentette be Bugár Béla. Az MKP vezetőtestületének szombati döntése alapján ismét Bugár Bélát javasolják a parlament alelnökének, Bárdos Gyulát pedig frakcióvezetőnek. Csáky Pált jelölik kormányalelnöknek Mikulás Dzurinda új kabinetjében. Ő ezután egyetlen miniszterelnök-helyettesként a kisebbségi, továbbá az integrációval, valamint a vallás és az állam kapcsolataival kapcsolatos kérdéseket felügyeli.

Az előző kabinetben az egyik legnagyobb szakmai tekintélynek örvendő Miklós László marad a környezetvédelmi miniszter. A régiófejlesztési tárca élére a negyvenhárom éves Gyurovszky Lászlót, a párt eddigi gazdasági szakértőjét javasolják. Nála tizenegy évvel fiatalabb Simon Zsolt, a magyar agrárminiszter-jelölt. A Rimaszombathoz közeli Pádárban bejegyzett, biogazdálkodással foglalkozó Agrotrade Kft tulajdonosa. A fiatal agrármérnök eddig az MKP mezőgazdasági szakértőjeként is tevékenykedett. Szombaton a magyar pártot megillető hat államtitkári poszt közül öt betöltéséről hoztak döntést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37