Bilal feltehetően az egyike annak a hat személynek, akik - John Aschroft amerikai főügyész szerint - egy feltételezett terrorista sejt tagjaiként tavaly szeptember 11. után csatlakozni akartak az al-Kaidához és a tálibokhoz, hogy az Egyesült Államok ellen harcoljanak Afganisztánban. A csoport négy tagját, köztük Ibrahim Bilal fivérét, már őrizetbe vették az Egyesült Államokban. A kaliforniai születésű Bilal és a csoport egy másik, ugyancsak külföldön még szabadlábon lévő tagja ellen távollétükben emeltek vádat az amerikai igazságügyi hatóságok.
Terroristának tartott amerikait tartóztattak le Malajziában
Malajziában a rendőrség
őrizetbe vett egy férfit, akit az Egyesült Államokban köröznek azzal a
gyanúval, hogy egy feltételezett "terrorista sejt" tagjaként az amerikaiak
ellen akart harcolni Afganisztánban - jelentette be kedden Abdullah Ahmad
Badawi malajziai miniszterelnök-helyettes.
A gyanúsított, a 24 éves Ahmed Ibrahim Bilal amerikai állampolgár, és a
feltételezések szerint január óta él Malajziában az ottani Nemzetközi Iszlám
Egyetem hallgatójaként. Az amerikai hatóságok időközben bevonták az
útlevelét.
Mint a malajziai miniszterelnök-helyettes elmondta, a fiatalembert úti
okmányok hiánya miatt vették őrizetbe Kota Kinabalu városában. A maláj
hatóságok már korábban jelezték, hogy ha Ibrahim Bilalt sikerül
letartóztatni, visszaküldik őt az Egyesült Államokba.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25