Problémák Németországban az NPD betiltása körül

MTI
Otto Schily német belügyminiszter kedden az alkotmánybíróságon védelmébe vette azt a gyakorlatot, hogy a belső elhárítás úgynevezett bizalmi emberekkel állt kapcsolatban a szélsőjobboldali Német Nemzetidemokrata Párton (NPD) belül. Schily szerint ezeket az embereket nem csempészték be az NPD soraiba. A német alkotmánybíróság hosszabb szünet után foglalkozott ismét az NPD betiltása körül támadt huzavonával, amelynek lényege: a kormány, a Szövetségi Gyűlés (Bundestag) és a Szövetségi Tanács (Bundesrat) beadványokban kérte az alkotmánybíróságot, hogy alkotmányellenes tevékenység miatt tiltsa be az NPD-t. Beadványaikban azonban olyan személyekre is hivatkoztak, alátámasztandó a párt alkotmányellenes voltát, akikről kiderült: a belső elhárítás zsoldjában állnak. Kiderült az is, hogy 1997 és 2002 között az NPD országos és helyi vezető szerveiben körülbelül 30 bizalmi ember ült.

A bizalmi emberek lelepleződése az egész eljárás kudarcával fenyegetett. A beadványok szerzői a manipuláció gyanújával szembesültek, azzal a feltételezéssel, hogy az NPD-t "távirányították". Az NPD titkosszolgálati összeesküvés áldozatának állítja be magát. Az alkotmánybíróság most azt vizsgálja, hogy milyen tényalapon döntsön a betiltásról, milyen befolyást gyakorolt az állam a bizalmi embereken keresztül az NPD ténykedésére és imázsára, folytatható-e tovább az eljárás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47