A bali robbantás fokozta a háborús hangulatot Nagy-Britanniában
A Bali szigetén mintegy kétszáz ember halálát követelő hétvégi pokolgépes merénylet nyomán a brit közvéleményben
jelentősen megnőtt az Irak elleni katonai akció támogatottsága. A ICM közvéleménykutató intézet által a hét elején végzett felmérés
szerint a britek 42 százaléka támogat egy Irak elleni háborút, 10
százalékkal több, mint az egy héttel korábbi hasonló felmérés idején.
A válaszadók többsége - 85 százaléka - azonban továbbra is
ENSZ-felhatalmazáshoz köti a hadsereg részvételét a katonai akcióban.
A megkérdezettek 41 százaléka egyetértett azzal, hogy
egyszerre kell kezelni a nemzetközi terrorizmus jelentette veszélyt és az
iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítésének ügyét. 35 százalék vélte
úgy, hogy az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának a nemzetközi
terrorizmus elleni harcra kellene összpontosítania az iraki háború helyett.
Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32