A Hamasz csütörtökön elismerte, hogy október 7-én tagjai végeztek Radzsa Abu Lehjával, a palesztin rendőrség zendülésellenes osztályának fonökével. A rendőrség már korábban is a Hamaszt vádolta a gyilkossággal, a szervezet azonban tagadta ezt. A csoport most elismerte, hogy a gyilkosok a tagjai közül valók, de mindjárt el is határolta magát a történtektől, és leszögezte, hogy családi bosszúról volt szó. Egy évvel ezelőtt a rendőrség Lehja vezette osztálya lőtte ugyanis le azt a két Hamasz-tagot, akiknek rokonai most bosszút kívántak állni. Lehja halála miatt súlyosan megromlott a Hamasz kapcsolata a Palesztin Hatósággal, a tettesek letartóztatásának kísérlete során hat embert megöltek.
Palesztinok egymás ellen
Halálra ítélte a Hamasz egyik terroristáját a palesztin területek katonai bírósága. A szélsőséges csoport tagját nem a civilek ellen elkövetett bűnök, hanem az izraeliekkel történő együttműködés vádjával ítélte el a testület. A vád szerint Valid Hamdidzseh még az izraeliek ellen indított első palesztin felkelés idején, 1987-ben kezdett együttműködni a zsidó állammal, több Hamasz vezetőt adott ki az izraeli hatóságoknak. Hamdidzseh állítólag bevallotta, hogy együttműködött Izraellel. Az ellene hozott ítéletet még Jasszer Arafat palesztin vezetőnek is jóvá kell hagynia, mielőtt a golyó általi kivégzést végrehajtják. Hamdijeh a negyedik lehet, akit a második palesztin lázadás 2000 szeptemberi kezdete óta kivégeznek. További húsz feltételezett kollaboránssal a népharag végzett.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31