A lengyeleknél egyre többen támogatják a csatlakozást

euractiv.hu
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a Lengyelországban az EU csatlakozást támogatók aránya 60 százalékra rúg, míg a belépést ellenzők a lakosságnak körülbelül egynegyedét teszik ki. Azok közül, akik már most biztosra veszik, hogy elmennek a várhatóan 2003 májusában sorra kerülő népszavazásra, 71 százalék támogatja az EU-tagságot, míg 20 százalék ellenezi.

A népszavazáson részt venni szándékozók táborában 1 százalékkal nőtt a csatlakozást támogatók aránya, viszont figyelmeztető, hogy nem csökkent, hanem ugyancsak egy százalékkal bővült a csatlakozást ellenzők köre is. Ez azt bizonyítja, hogy a korábban ingadozók közül nagyjából egyforma lehet a két tábor "utánpótlása". A megkérdezettek 14 százaléka nem megy el szavazni, míg további 14 százalék még határozatlan a részvételt illetően. Az EU-csatlakozás leglelkesebb támogatói a liberális és szociáldemokrata párt hívei közül kerülnek ki, míg a parasztpárt és a nemzeti katolikusok hívei körében regisztrálható a legkisebb támogatottsági arány.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31