Leszúrtak egy japán politikust

MTI
Leszúrtak pénteken egy japán ellenzéki politikust, aki a korrupció elleni fellépéséről volt ismert. A 61 éves Isii Koki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Isiit, aki a legnagyobb parlamenti ellenzéki párt, a Japán Demokrata Párt tagja volt, otthona előtt támadta meg az ismeretlen merénylő, amikor be akart szállni gépkocsijába. A tettes egy harminc centiméteres pengéjű késsel szúrta hasba a politikust, majd elmenekült - jelentette a Kyodo japán hírügynökség. A rendőrség nem zárja ki, hogy a merényletnek politikai indítékai voltak, mivel Isiirol köztudott volt, hogy harcol a politikai körökben dívó korrupció ellen, és ugyancsak aktívan lépett fel az Aum Sinrikjo szekta ellen, amelynek tagjai 1995-ben ideggázas támadást hajtottak végre a tokiói metróban.
Isii a harmadik japán képviselő, akit leszúrtak a II. világháború óta. Az első Aszanuma Inedzsiro, a Japán Szocialista Párt elnöke volt, akit 1960. október 12-én öltek meg Tokióban egy beszéde közben. 1990. október 21-én Nagojában Niva Hjoszoke volt munkaügyi miniszter lett egy elmebeteg áldozata.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04