Az összeomlás szélére sodorta az izraeli kormányt a palesztin önkormányzatú területeken létesített zsidó telepek finanszírozása körül támadt vita.
Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter, az Izraeli Munkapárt elnöke hétfőn közölte, hogy mihamarabbi, január és március között tartandó előrehozott választásokra számít. Néhány órával korábban pártja úgy határozott, hogy szerdán első olvasatban elutasítja a kormány 2003-as költségvetését, ha a Likud párti miniszterelnök, Ariel Saron nem járul hozzá a kolóniák költségvetésének megkurtításához.
Saron, aki a költségvetés leszavazása esetére a nyolc munkapárti miniszter menesztésével fenyegetőzik, az Egyesült Államok kérését figyelmen kívül hagyva, a telepek építésének teljes befagyasztásával szemben foglalt állást. Saron azzal vádolta Ben Eliezert, hogy kizárólag belső pártokoktól vezérelve provokálja ki a kormánykoalíció összeomlását.
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon