Az oroszok feketelistára tennék a csecsen lázadókat

MTI
Az orosz külügyminisztérium kedden megismételte azt a követelését, hogy az Egyesült Államok vegye fel a csecsen lázadókat a terrorista szervezetek feketelistájára. Mint a RIA "Novosztyi" hírügynökség jelentette, az amerikai külügyminisztériumnak küldött jegyzékben Moszkva kifejtette azt az álláspontját, hogy a múlt heti moszkvai színházi túszszedő akció egyértelműen terrorcselekménynek minősül, következésképp kitervelőinek és végrehajtóinak ott a helyük az amerikai feketelistán.

Az amerikai külügyminisztérium 1999-ben állította össze először a tilalmi listán lévő terrorista szervezetek és csoportok listáját. Oroszország már korábban is gyakran bírálta Washingtont azért, mert az amerikai külügyminisztérium illetékesei tárgyaltak a csecsen szakadárok képviselőivel, akiket Moszkva következetesen terroristáknak nevez.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04