Bulgária több mint száz hidegháborús rakétát semmisített meg

MTI
Bulgária csütörtökön bejelentette, hogy megsemmisítette a hidegháború időszakából megmaradt összes rakétáját. Ez növeli Szófia esélyét arra, hogy a novemberi NATO-csúcsértekezleten meghívást kapjon a szövetséghez való csatlakozásra. A bolgár kormány közleményben jelentette be, hogy az SS-23, Scud és Frog NATO-kódjelű fegyverrendszerek megszűntek létezni a bolgár hadseregben. Szófia a térségbeli, illetve az európai biztonsághoz, bizalomerősítéshez való bolgár hozzájárulás jelentős elemének minősítette az intézkedést. A szovjet gyártmányú rövid és közepes hatótávolságú rakéták megsemmisítésére az Egyesült Államokkal kötött szerződés alapján került sor, amely 5 millió dolláros amerikai pénzügyi támogatást irányzott elő a művelethez. Bulgária több mint száz rakétát semmisített meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31