Robbantás három amerikai gyorsétteremnél Libanonban

MTI
A robbanások szinte egy időben történtek helyi idő szerint hajnali négy óra után a Bejrúttól 25 kilométerre északra lévő tengerparti Dzsunije közelében a Winners és a Pizza Hut éttermeknél, valamint az észak-libanoni Tripoli városban szintén egy Pizza Hut gyorsétteremnél - közölte a libanoni rendőrség. Az AP szerint a kisebb erejű robbanószerkezetek csak anyagi károkat okoztak az éttermekben és a szomszédos üzletekben. A három éttermet bezárták, és folyik a rendőrségi vizsgálat. A robbantások elkövetőiről és az indítékokról egyelőre nem közöltek semmit.

Az év során már korábban is értek kisebb támadások amerikai hálózathoz tartozó éttermeket. Szeptemberben egy McDonald,s étteremnél egy ott parkoló autó alatt robbant pokolgép, májusban pedig Tripoliban a Kentucky Fried Chicken hálózat egyik étterménél robbant egy szerkezet, ahol egy ember megsérült. A Reuters hírügynökség a robbantások kapcsán megjegyzi, hogy Libanonban fokozódtak az Amerika-ellenes érzelmek a két éve tartó palesztin felkelés, illetve az Egyesült Államokkal szövetséges Izraelnek az intifáda elfojtására irányuló erőfeszítései miatt. A haragot tovább fokozták az Irak elleni amerikai fenyegetések. Libanoni diákok bojkottot hirdettek az amerikai termékekre és az amerikaiakkal franchise rendszerben működő vállalkozásokra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37