Magyar szakértőt is hívtak Irak ellenőrzésére

Népszabadság
A fegyverzetellenőrök első nemzetközi csoportja november 25-én érkezik Irakba - közölte csütörtökön Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szóvivője. A fegyverzetellenőrök csoportjában lesz magyar szakember is. Az iraki tömegpusztító fegyverzet ellenőrzésére alapított ENSZ-bizottság (UNMOVIC) első küldöttsége már hétfőn Irakban lesz: e csoportot Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője és Mohamed el-Baradei, a NAÜ igazgatója vezeti. E csoportban lesznek a logisztikai szakemberek - szálláscsinálók - is, akik Blix és El-Baradei elutazása után Irakban maradnak, és előkészítik az ellenőrök munkáját.

A napilap úgy értesült, hogy a fegyverzetellenőrök között lesz magyar szakember is. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is kérte a hazai illetékeseket, hogy delegáljanak egy olyan magyar szakembert, aki részt vehet a nukleáris létesítmények ellenőrzésében. A Hans Blix vezette csoport név szerint igényelte egy magyar honvédtiszt együttműködését. Megtudtuk, hogy az illető Földi László őrnagy, vegyvédelmi szakértő. A 35 éves őrnagy vegyész szakot végzett és környezetvédelmi szakmérnöki képesítést szerzett. A posztot pályázattal nyerte el. Földi korábban elvégezte az ENSZ Ausztriában tartott környezetgazdálkodási-védelmi szaktanfolyamát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája