Megkezdődtek az ausztriai választások

MTI
Ausztriában, ahol előre hozott választásokat tartanak, a legelső választóhelyiségek már vasárnap 00.00 órakor kinyitottak, s a nap folyamán 17 óráig 5,91 millió szavazó, közülük több mint 3 millió no adja le voksát a parlamenti képviselőkre. Az első helyért fej fej mellett versenyez az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP), a harmadik helyért ugyancsak szoros vetélkedés folyik a koalícióban még helyet foglaló Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az ellenzékben lévő Zöldek között. A szakértők a szoros versenyre való tekintettel 85-87 százalékos, rekord arányú részvételre számítanak. Minden felmérés és minden jel arra utal, hogy a választások alaposan átalakítják Ausztria pártpolitikai térképét. A két nagy párt, amely 1999-ben történelme leggyengébb eredményét érte el, most egyaránt népszerűségének példátlan fellendülését könyvelhette el. Az Osztrák Szabadságpárt, amely 1999-ben addigi legnagyobb sikerét érte el, most a koalíció széteséséhez vezető súlyos belső viszályai nyomán várhatóan a választások fő vesztese lesz, míg a Zöldek legutóbb várakozáson felül szerepeltek, és előre láthatólag tovább fognak erősödni. Miután a szavazóhelyiségek nyitására nézve nincs szabály, az első fülke a linzi pályaudvaron éjfélkor már megnyílt, s a kora hajnali óráktól több más pályaudvaron és a bécsi repülőtéren is lehet szavazni - e helyeken csak azok voksolhatnak, akik kikérték a lakhelyükön kívül történő szavazáshoz szükséges papírokat. Az urnákat 17.00-kor zárják le, az első becslések nem sokkal ezután, az előzetes végeredmény 19.30 óra körül várható. Ám a várhatóan nagyon szoros eredmény miatt nem zárható ki, hogy a csata csak egy hét múlva dől el: a bel- és külföldön lakhelyüktől távol szavazók közel 300 ezer voksát csak december 2-án számolják ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32