Iszlám radikálisokat fogtak el Franciaországban

MTI
Párizsban és a francia főváros környékén az elmúlt két napban letartóztattak öt iszlám radikálist: ők a feltételezések szerint egy olyan terrorcsoporthoz tartoznak, amely kapcsolatban áll Oszama bin Laden szaúd-arábiai milliomos hálózatával, az al-Kaidával. Egyikük egy 25 éves algériai, bizonyos Reduan Daud, aki júniusban szökött meg egy hollandiai börtönből. A francia hatóságok szerint elfogásával "nagy hal" került az igazságszolgáltatás horgára. A pénteken este rendőrkézre került algériai, akit jól ismer több európai ország rendőrsége, közvetlen kapcsolatot tart az al-Kaidával. A négy másik letartóztatott mindegyike az Ima és Harc Szalafista Csoportjának (GSPC) feltételezett tagja, közülük egy algériai születésű francia, három pedig algériai, koruk 26 és 32 év között van. A GSPC az egyik legszervezettebb algériai iszlám fegyveres csoport, amely szoros kapcsolatot tart fenn az Oszama bin Laden vezette al-Kaidával.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32