Az amerikai lap washingtoni hivatalos személyeket és szakértőket név nélkül idézve azt hangoztatta, hogy Észak-Korea és Pakisztán kapcsolatai "sokkal mélyebbeknek és veszélyesebbnek tűnnek, mint azt az Egyesült Államok és ázsiai szövetségesei először feltételezték". Az idézett szakértők szerint Pakisztán tovább üzletelt Észak-Koreával még azt követően is, hogy az Egyesült Államok oldalára állva annak egyik legfőbb szövetségese lett az afganisztáni tálib rendszer és az al-Keida terrorszervezet elleni küzdelemben.
Pakisztán segítette a phenjani atomprogramot?
Amerikai lapértesülés szerint Pakisztán nukleáris technológiát adott át Észak-Koreának, s cserébe India ellen felhasználható rakétatechnológiát kapott.
"Egy szó sem igaz az egészből. Nem tudom, honnan szerzi információit a The New York Times, de az biztos, hogy ideje lenne felülvizsgálnia a hírforrásait" - mondta vasárnap a Reuters hírügynökségnek a pakisztáni elnöki szóvivő. Az amerikai lap azt állította, hogy Pakisztán uránium dúsításához szükséges gázcentrifugák és más berendezések készítésének dokumentációját adta át a kommunista államnak, cserébe pedig Phenjan alkatrészeket szállított Pakisztánnak olyan rakéták összeszereléséhez, amelyekkel a pakisztáni haderő elérheti az ország legfőbb ellenlábasa, India távolabbi részeit is.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
11 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Kultúr
Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.
szeptember 12., 06:37