Németország légelhárító rakétákat ad Izraelnek

MTI
Gerhard Schröder német kancellár bejelentette, hogy a berlini kormány eleget tesz Izrael kérésének, és rendelkezésére bocsát Patriot típusú légelhárító rendszereket. A német kormányfő erről a Die Zeit című hetilapnak beszélt, az interjúnak ezt a részletét kedden este hozták nyilvánosságra. "Amennyiben az izraeli kormány nagyobb biztonságban érzi magát (a légelhárító rendszerekkel), segíteni fogunk, mégpedig időben. Ezt kívánja történelmi és erkölcsi kötelességünk. Izrael állam és polgárainak biztonsága számunkra kiemelkedően fontos - közölte a kancellár, nyomatékosítva, hogy az amerikai fejlesztésű Patriot esetében kimondottan védelmi fegyverről van szó. Izrael már 1991-ben, az öböl-háború idején is alkalmazott amerikai Patriotokat, amelyek hatékonyságáról megoszlanak a vélemények. Német sajtóvélemények szerint Izrael, ugyanúgy, mint a kilencvenes évek elején, attól tart, hogy Irak egy esetleges, ellene irányuló katonai műveletet Izraelen próbál majd megtorolni. Peter Struck német védelmi miniszter kedden úgy nyilatkozott, hogy Izrael általános formában már régebben felvetette a Patriotok szállításának ügyét, de a konkrét kérés a múlt héten futott be Berlinbe. Paul Spiegel, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke a Der Tagesspiegel című lapnak adott interjújában úgy vélte, hogy az izraeli kérés "a normális állapotok irányába tett újabb lépés a két állam között". A német belpolitikában az izraeli megkeresés és az arra adott pozitív német válasz abban az összefüggésben is felvetődik, hogy Németország mennyire lesz mégis részese egy esetleges Irakra mérendő katonai csapásnak, annak ellenére, hogy vezetői számos alkalommal kijelentették: egy ilyen katonai műveletben az ország nem kíván részt venni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Vidnyánszky Attila szerint pajzsként használják a diákokat

A színművészeti egyetem kuratóriumának elnöke a Bayer show adásában azt mondta: öntudatos, egyenes gerincű embereket kell képezni.

1 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04