A Londonban élő Konstantin csütörtökön este a görög televízióban kijelentette: nem a pénz volt fontos számára, a házát szerette volna visszakapni, mert azt tervezi, hogy a jövőben visszatér hazájába. A külügyminiszter pénteken jelezte: ahhoz, hogy új görög útlevelet kapjon, Konstantinnak nyilatkozatban kell elismernie a köztársasági alkotmányt és az 1974-ben tartott népszavazás eredményét. Utóbbi értelmében eltörölték a királyságot, miután a szavazópolgároknak alig 30 százaléka voksolt eme államforma megőrzésére.
Visszatérhet hazájába a volt görög király
"Hétköznapi polgárként" visszatérhet Görögországba a 35 éve száműzetésben élő II. Konstantin volt király - jelentette be pénteken az ország külügyminisztere.
Jeórjiosz Papandreu erről azután beszélt, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előző nap úgy határozott: Athénnak összesen 13,7 millió euró kártérítést - az eredeti követelés töredékét - kell fizetnie három hónapon belül a volt uralkodónak, Iríni nővérének és Kateríni nagynénjének az 1994-ben kisajátított birtokaik fejében.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
6 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19