Újra Kasza József a VMSZ elnöke

MTI
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szombati újvidéki tisztújító kongresszusán ismét Kasza Józsefet választotta meg elnökévé. Az Újvidéki Színház kistermében tartott tisztújításon a 219 küldött közül 203 szavazott Kaszára, aki az egyetlen jelölt volt a párt élére.

A közgyűlés meghatározta a VMSZ politikai irányvonalát: a párt kereszténydemokrata jobbközép pártként jellemezte magát.

A közgyűlés egyik fő témája a december 8-án esedékes köztársasági elnökválasztás volt. A kongresszus úgy foglalt állást, hogy a VMSZ csak olyan elnökjelöltet támogathat, akinek programjában szerepel a polgári társadalom megteremtése, az európai integráció és a kisebbségvédelem kérdése.

Kasza József közölte: Vojislav Kostunicának minimálisan ezeket a feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy a VMSZ támogatására szólítsa a vajdasági magyarságot.

A VMSZ felnőtt ahhoz, hogy ne csak a szerbiai politikai szintéren vállaljon szerepet, s ne csak az anyaországgal tartson fenn párbeszédet, ezért kérni fogja felvételét az Európai Néppártba, illetve a Kereszténydemokrata Unióba - mondta Kasza. Leszögezte, hogy a VMSZ a továbbiakban is szilárdan tartja magát ahhoz az elvhez, hogy egyforma távolságra, illetve közelségre törekszik minden anyaországi párt tekintetében.

A politikus szerint az Európai Néppárthoz, illetve a Kereszténydemokrata Unióhoz való csatlakozás folyamatában mindenképpen előny az, hogy vannak olyan anyaországi pártok, amelyek már tagjai az említett két szervezetnek, s nyilvánvaló, hogy a VMSZ ilyen tekintetben támogatást vár tőlük.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25