Őrizetbe vettek 26 ellenzékit Bangladesben

MTI
Őrizetbe vettek a hét végén Bangladesben 26 ellenzéki személyt. A rendőrség hétfői közlése szerint az elfogott ellenzékieket nem hozzák összefüggésbe a hét végi mozirobbantásokkal, amelyek következtében 18 ember maghalt, 200 pedig megsebesült. A fővárostól, Dakkától 110 kilométerre fekvő Mimenszingh város négy mozija zsúfolásig tele volt a ramadán muzulmán böjti hónap végét jelző háromnapos örömünnep, az id al-fitr miatt. Az egyik robbanószerkezet akkor robbant, amikor a moziból a tömeg távozott, a másik háromban pedig még előadás közben. A sebesültek száma két-háromszáz fő, közülük 57 válságos állapotban fekszik kórházban. A bangladesi hatóságok vasárnap már őrizetbe vettek négy ismert ellenzéki személyiséget, akiket az állam egyensúlyának megbontására tett kísérlettel gyanúsítanak. A most elfogott 26 ember - akik között volt miniszter is van - mindegyike Haszina Vazed volt miniszterelnök asszony Avami Liga nevű pártjának tagjai, és egyelőre még nem emeltek vádat ellenük.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32