Megöltek két izraeli katonát Hebron mellett

MTI
Palesztin fegyveresek lelőttek két izraeli katonát csütörtök este egy, a ciszjordániai Hebron mellett illegálisan felépített zsidó település közelében. A két áldozat, egy férfi és egy nő, éppen annak a "vadtelepülésnek" közelében tartózkodtak, amelyet a november 15-i palesztin támadás helyén hoztak létre. A támadásban 12-en vesztették életüket, köztük kilenc katona és három polgárőr. Orvosi források szerint egyiküket egy jeruzsálemi kórházba szállították, a másikat a helyszínen próbálták ellátni, de egyiküket sem tudták megmenteni. Az izraeli hadsereg még nem erősítette meg a támadás hírét. A novemberi akció után az izraeli hadsereg ellenőrzése alá vonta Hebron palesztin negyedeit, majd Ariel Saron izraeli kormányfő úgy döntött, hogy "területi folytonosságot" hoz létre Kirjat Arba település és Pátriárkák Sírja között. A Hebron zsidó negyedében lévő sír kultikus hely mind a zsidók, mind a muzulmánok számára. A városban 600 zsidó telepes él 120 ezer palesztintól körülvéve - emlékeztet az AFP.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19