Zavargások, tömegoszlatás Venezuelában

MTI
Könnygázzal oszlatta szét a venezuelai rendőrség a Caracas központjában egymással összetűző ellenzéki és elnökpárti tüntetőket, akik közül sokan már csaknem két hete folytatnak tiltakozó akciót. A belpolitikai feszültség jelentős növekedését jelző verekedéseket az ellenzékiek provokálták ki, miután csütörtök este arra a helyre vonultak, amely Hugo Chávez elnök hívei gyülekezési helyének számított. Súlyosabb sérülést nem jelentettek. Venezuelában pénteken 12. napjába lépett az azóta már leváltott olajipari vezetők által irányított országos munkabeszüntetés, amely valósággal megbénította az ágazatot és az ország jelentős részét. Az elhibázott gazdaságpolitikával vádolt Hugo Chávez államfő szerint a sztrájk mögött "fasiszták és puccsisták" állnak, akik ily módon próbálják megbuktatni őt. Az elnök a kormány és a hadsereg bevetésével kíván úrrá lenni a sztrájkon: ennek értelmében katonák vennék át a tartályhajók, a szivattyúállomások és a csővezetékek elosztóinak irányítását. Chávez elnök kormánya eddig elutasította a nemzetközi kezdeményezéseket a belső feszültség enyhítésére, a választások előrehozására.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25