Erősödnek a fegyverzet ellenőrzések Irakban

MTI
Felerősödött a tiltott fegyverek utáni kutatás szombaton Irakban: első ízben vizsgálódott mintegy száz ENSZ-szakérto egyidejűleg 11 helyszínen. Eközben az ENSZ nevében Hans Blix főellenőr bekérte az iraki hatóságoktól a tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos katonai programokon most és korábban dolgozó tudományos munkatársak névjegyzékét, hogy az ellenőrök kikérdezhessék őket. Blix New York-i szóvivője, Ewen Buchanan szerint az irakiak kéthetes határidőt kaptak a lista benyújtására.

Az ENSZ felügyeleti, vizsgálati és ellenőrzési bizottságának egyik szakértői csoportja szombaton megkezdte a bagdadi egészségügyi minisztérium "fertőző betegségek ellenőrzési központja" helyiségeinek átvizsgálását, amelyeket előző nap lepecsételtek - értesült a francia hírügynökség.

A szombati vizsgálódások súlypontja az iraki ballisztikus rakétaprogramhoz kapcsolódó, Bagdad környéki telephelyekre esett. Egy szakértői csoport felkereste az iraki atomenergia-ügynökséget is Tuvaitában. Az ügynökség székhelyét, ahol az iraki atomprogramot elindították, már ötször bejárták az ellenőrök.

Az AFP jelentése szerint az ENSZ-szakértok november 27. óta most szombaton ellenőriztek először ennyi helyszínt egyszerre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19