Tárik Aziz fogadta Sean Pennt
Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes vasárnap Bagdadban fogadta az Irakban tartózkodó Sean Pennt, s az amerikai színész-rendező ismét kifejezte szembenállását egy Irak elleni háborúval. A megbeszélésről kiadott hivatalos beszámoló szerint, amelyet az iraki sajtó idézett, a művész hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a háború nem szolgálja "az amerikai nép érdekeit". Sean Penn, aki pénteken érkezett három napra a közel-keleti országba, mindeddig nem nyilatkozott a nemzetközi sajtó képviselőinek; mint mondta, kerülni óhajtja a nyilvánosságot, csak a konfliktus megértésére akar összpontosítani. Szombaton egy bagdadi kórházat keresett fel, és fotókat készített olyan gyermekekről, akik - Irak szerint - az 1991-es öbölháború idején bevetett, gyengített urániumot tartalmazó amerikai bombák hatásától szenvednek. Bagdadi sajtójelentések szerint Tárik Aziz a találkozón üdvözölte az amerikai vendég álláspontját, s felszólította "a háborút ellenző összes aktivistáT és politikust, hogy folytassák akciójukat a világ békéje és biztonsága érdekében" - jelentette az AFP. A hollywoodi sztár, aki egy - az Irak elleni háborút ellenző - washingtoni politikaelemző intézet felkérésére látogatott Bagdadba, október 18-án olyan nyílt levelet jelentetett meg a The Washington Postban, amelyben bírálta George Bush elnök Irakkal szembeni politikáját.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04