Bombariadó miatt több mint két órán keresztül zárva tartották Prága ruzynei nemzetközi repülőterét. Vasárnap éjszaka egy névtelen telefonáló azt közölte, hogy robbanószerkezetet helyeztek el a légikikötőben - mondta el Vlasta Pallova, a cseh repülőtéri igazgatóság szóvivője az AFP-nek. A tűzszerészek rögtön munkához láttak, de mivel nem találtak pokolgépet, a hatóságok éjféltájban ismét megnyitották a két lezárt terminált. A kényszerű üzemszünet miatt két menetrend szerinti járat nem tudott időben elindulni Prágából, két másiknak pedig Brnóban, illetve Ostravában kellett leszállnia, majd éjfél után repült át a fővárosba - közölte Daniel Plovajko, a cseh légitársaság szóvivője.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon