Templomokat robbantottak volna karácsonykor

MTI
Indonéziai keresztény templomok szentestei felrobbantását is tervezték azok, akiket azzal vádolnak, hogy december 5-én felrobbantották a dél-celebeszi Makasar egyik McDonald,s éttermét és egyik autókereskedését. A tervezett templomrobbantásokhoz 50 gyújtószerkezetet akartak vásárolni. Az indonéz rendőrség a múlt héten jelentette be, hogy őrizetbe vette Agung Abdul Hamidot, akit a merényletek kitervelésével gyanúsítanak. A robbanásokban hárman meghaltak, tizenegyen pedig súlyosan megsebesültek. Azonosították a hat feltételezett elkövetőt is, akik közül ötöt már őrizetbe is vettek. Hatodik társuk a gyorsbüfé felrobbantásakor a helyszínen meghalt. A gyanúsítottakat kihallgatták, és házkutatást tartottak náluk, amelynek során találtak különböző robbanóanyagokat, közöttük TNT-t és ként - mondta el Firman Gani, a dél-celebeszi rendőrség vezetője. Kiderült, hogy fel akarták robbantani a dél-celebeszi Toraja kisváros egyik keresztény templomát. Több gyanúsított is beismerte, hogy szentestéig egyre több merényletet akartak elkövetni, és emiatt 50 gyújtószerkezet vásárlására készültek - mondta a rendőrfőnök.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19