Megkezdődött az elnökválasztás Dél-Koreában

MTI
Elnökválasztás kezdődött helyi idő szerint csütörtökön reggel Dél-Koreában. A mintegy 35 millió választónak a Nobel-békedíjas Kim De Dzsung utódjának személyéről kell döntenie. A 77 éves jelenlegi államfő a helyi alkotmány értelmében - ötéves megbízatásának leteltével - nem indulhat újra.

A választás két legfőbb esélyesének az ellenzéket vezető - volt miniszterelnök - konzervatív Ri Hoi Csangot és a kormányzó liberálisok jelöltjét, Ro Mo Hjunt - emberi jogvédőt - tartják, az elemzők szoros versenyre számítanak. Az említetteken kívül még öt jelölt indul a választáson, de az ő esélyeik megfigyelők szerint a nullával egyenlők. Az első eredmények közép-európai idő szerint csütörtök déltájt várhatók.

A kampány egyik vezető témája az ismét elszigetelődő Észak-Koreával szembeni politika volt. Az észak-koreai nukleáris tervek felmelegítése nyomán megoszlott a fontos dél-koreai pártok véleménye: a kormányerők jelöltjei továbbra is a közeledést részesítik előnyben, míg az ellenzék jóval távolságtartóbb politikát tart követendőnek Phenjannal szemben. Fontos kampánytéma volt a korrupció is, amely az utóbbi években a legmagasabb rangú tisztviselők némelyikét is hírbe hozta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19