Karzai nem szereti a karikatúrát
Hamid Karzai afgán államfőről megjelentetett karikatúra miatt többszöri kihallgatásnak vetették alá Kabulban az elmúlt napokban egy magánkézben lévő hetilap igazgatóját - közölték a kiadóigazgató barátai.
Az említett forrásokat pénteken idéző AFP szerint Abdul Gafur Ajtekadnak, a Farda (Holnap) című hetilap igazgatójának irodájában két ügyészségi nyomozó jelent meg csütörtökön, s a lap előző heti számában az elnökről megjelent karikatúra ügyében faggatták őt. A nyomozók, akik csupán annyit mondtak, hogy Mohamed Fahim Hán védelmi miniszter utasításának tesznek eleget, pénteken az ügyészségen folytatták Ajtekad kihallgatását.
Az ominózus karikatúrán Karzai elnök harmóniumon játszik, azt dalolva, hogy "Újjáépítés! Újjáépítés! Újjáépítés!", miközben pénzügyminisztere dobon kíséri őt, néhány szemmel láthatóan külföldi figura pedig dollárokat lobogtatva táncol körülöttük.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Külföld
Minden nyolcadik embernek mennie kellett.
szeptember 11., 14:32
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
tegnap, 15:31