Elérte a háromezret az intifáda áldozatainak a száma

MTI
2003.03.03. 06:39
Hét palesztin meghalt, 35-en megsebesültek azokban az összecsapásokban, amelyek azt követően zajlottak le, hogy az izraeli hadsereg jelentős erővel hétfő reggel behatolt a Gázai övezet két palesztin menekülttáborába. Bureij táborban a 40 harckocsival és páncélozott járművel érkezett katonák felrobbantottak három házat, amelyekből előzőleg kiparancsolták a lakókat. Nuszeirat táborban letartóztatták a szélsőséges Hamász szervezet két fontos tagját: az alapítók közé tartozó Mohammed Tahát és fiát. Az izraeli védelmi miniszter vasárnap bejelentette, hogy Izrael fokozza a katonai nyomást a Hamász ellen. A Hamász egyik képviselője az AFP hírügynökségnek hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a szervezet folytatja a harcot. A palesztin nyilatkozó terrorizmussal vádolta Izraelt, és felelősnek minősítette a letartóztatottak életéért. A halálesetekkel már 3011-re emelkedett a két és fél éve kiújult erőszak halálos áldozatainak száma. A hétfői áldozatok között egy terhes asszony és egy 13 éves fiú is van.


  • Tippek
  • Babaváró hitel