Terroristák letartóztatása Spanyolországban

MTI
2003.03.08. 14:04
Feltételezett al-Kaida-tagokat fogott el a spanyol csendőrség, olyan személyeket, akikről úgy tudja, hogy tavaly áprilisban részt vettek a tunéziai Dzserba zsinagógája elleni gyilkos merényletben.

A szám szerint öt letartóztatott Valencia, illetve La Rioja tartományban került a hatóságok horogjára pénteken, amint arról a spanyol sajtó szombaton beszámolt. Annak idején a tunéziai robbantásos merényletet - amelynek 19 halálos áldozata volt, elsősorban francia és német turisták - az al-Kaida magára vállalta.

Az öt ember közül négy spanyol állampolgár, egyikük egy asszony, aki kereskedelmi kapcsolatot tart fenn Szíriával. Egy másikról csak annyit közöltek a lapok, hogy a Valencia tartományban lévő Cullerában van horgászfelszereléseket árusító üzlete. A La Rioja tartomány fővárosában, Logronóban letartóztatott férfi neve Rukhsar Hamed, és pakisztáni állampolgár.

Elfogásukra a francia igazságszolgáltatás kérelme alapján került sor, mivel a tunéziai merénylet tavaly novemberi letartóztatottainak kihallgatása során spanyolországi kapcsolatokra vonatkozó adatok merültek fel. Az előállítottak lakásán a csendőrség írásos dokumentumokat foglalt le, de fegyvereket nem találtak.

A hírről beszámoló El Mundo tudni vélte, hogy a szóban forgó személyek aktívan részt vettek a merénylet elokészítésében és finanszírozásában. A spanyol csendőrség néhány éve több mint kétszáz olyan egyént tart megfigyelés alatt, akik feltételezhetően iszlám radikális csoportokhoz tartoznak.



  • Tippek
  • Babaváró hitel