Török törvények a kormány és a szólásszabadság ellen

MTI
2003.03.25. 16:03
Mégsem akarja betiltani a török kormánypártot a legfőbb ügyész, aki kedden visszavonta korábbi, ezt célzó indítványát. Az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) viszont kénytelen szembenézni anyagi forrásainak megcsapolására irányuló kezdeményezéssel, amit a főügyész - pótlólagos megoldásként mintegy -terjesztett a bíróság elé. Sabih Kanadoglu főállamügyész a tavaly novemberi választásokon győztes párt költségvetési támogatásának megszüntetését kérte - jelentette az Anadolu hírügynökség. A világi álláspontjához határozottan ragaszkodó török hadsereg gyanakodva szemléli az AKP-t, amelyet a politikai iszlám fészkeként tartanak számon. A hadsereg annak idején kampányt indított a mostani kormánypárt elődje, az iszlám fundamentalista Jólét Pártja (Refah Partisi - RP) ellen, amelyet végül betiltottak. Tayyip Erdogant, az AKP vezetőjét, az ország jelenlegi kormányfőjét ráadásul gyűlöletkeltés vádjával korábban elítélték - emlékeztett a Reuters. Ugyancsak kedden, egy török bíróság nem találta bizonyítottnak, egy emberi jogi aktivista ellen Kurdisztán állam támogatásának vádját. A férfi egy nyilvános gyűlésen használta a Kurdisztán elnevezést. Eren Keskin ügyvéd és az Emberi Jogi Szövetség helyettes vezetője elmondta, amikor felszólalt egy gyűlésen nem a kurd állam megteremtését hirdette a Kurdisztán szóval, hanem egy földrajzi térséget jelölt meg.


  • Tippek
  • Hírek