Árpád
-2 °C
3 °C

Szerbia-Montenegró 2007-ben EU-tag lehet?

MTI
2003.09.05. 16:59
Zoran Zivkovic szerb miniszterelnök szerint Szerbia és Montenegró is az Európai Unió tagja lehet 2007-ben Bulgáriával, Romániával és Horvátországgal egy időben. A szerbiai kormányfő a Novi list című rijekai napilap pénteki számában megjelent interjújában fejtette ki ezt annak kapcsán, hogy Stjepan Mesic horvát elnök a jövő héten Belgrádba látogat. Szerinte Szerbia és Montenegró minden olyan területen mérhető már Romániához és Bulgáriához, amelyek fontosak az EU-ba lépés szempontjából. Horvátország e téren előnyben is van, de Zágrábot terheli a menekültek kérdése és a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködése - mondta.

Zivkovic kijelentette, hogy továbbra is terheli a kapcsolatokat a menekültek kérdése. Horvátországból szerinte 350 ezer szerb menekült Szerbiába és közülük mindössze 50 ezernyi tért vissza eddig. Rendezetlenek a vagyonjogi kérdések, 18 ezer szerb ház mások birtokában van még és megoldatlan 40 ezer lakás illetve lakásjog kérdése. A még mindig rendezetlen országhatár-kérdést nem az államfőre és a kormányfőre, hanem kormányközi vegyes bizottságra tartozónak mondta.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?